Csökkent a halálos balesetek száma Csongrád megyében
Csongrád megye közútjain 2018-ban csaknem 700 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt. Az előző évhez képest mintegy 38 százalékkal csökkent a halálos kimenetelű események száma.
Csongrád megye közútjain 2018-ban csaknem 700 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt. Az előző évhez képest mintegy 38 százalékkal csökkent a halálos kimenetelű események száma.
Veszprém megyei középiskolás diákok mérték össze közlekedési tudásukat az országos felmenő rendszerű versenyen.
A fiatalok helyes közlekedésre nevelése céljából hirdetett versenyt a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság.
A megyei rendőr-főkapitányság 2019. március 27-én rendezte meg az országos verseny megyei elődöntőjét.
A Hajdú-Bihar Megyei Baleset-megelőzési Bizottság elnökségi ülést tartott, amelyen a megye szakemberei mellett a bizottság együttműködői és partnerei is részt vettek.
Tatán óvodásokkal együtt ünnepelték a "Biztonságos közlekedésre nevelés az óvodában" program beindítását.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon megtartott rendezvényen pedagógusok, gyermekvédelmi szakemberek, és iskolarendőrök vettek részt.
A Dombóvári Rendőrkapitányság és a Dombó-Csipsz Egyesület közös a kicsik közlekedésbiztonságra nevelő programjának kaposszekcsői állomásán ezúttal gyakorlati feladatokat kellett megoldani az ovisoknak.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága a társszervekkel közösen szervez felkészítő programsorozatot.
A rendőrök a tavasz beköszöntével a kerékpáros közlekedést ellenőrizték a megelőzés és a felvilágosítás jegyében.