„Vészhelyzetben”
A drogprevenció jegyében szervezett bűnmegelőzési napot a Szigetvári Rendőrkapitányság június 12-én.
A drogprevenció jegyében szervezett bűnmegelőzési napot a Szigetvári Rendőrkapitányság június 12-én.
Fiataloknak tartottak játékos vetélkedőt Kaposváron.
Az ünnepi hétvégén sem maradtak le az érdeklődők a finom kávéról, melyet a rendőrség munkatársaival közösen fogyaszthattak el.
Egy csésze kávé mellett beszélgethettek a rendezvény látogatói a rendőrökkel.
A rendezvényen a vagyon elleni bűncselekmények megelőzésének lehetőségeire hívták fel az állampolgárok figyelmét a szakemberek.
Paksra érkezett a Police Coffee elnevezésű prevenciós program kisbusza.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei játékos feladatokkal várták az akadályverseny résztvevőit.
Győrszentivánon, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ adott otthont 2019. június 6-án, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében megrendezett Kiállok érted című rendezvénynek.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a gépjárműfeltörések megelőzésére kiemelten fókuszál a nyári turisztikai szezonban.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bátor Lakat az iskolában című megelőző-vagyonvédelmi programja végéhez ért a pécsi Apáczai Nevelési Központ 2. számú Általános Iskolában.