Házi készítésű robbanószerkezet okozott sérülést

2025. 11. 12., sze - 10:51
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest vármegyei nyomozók a Terrorelhárítási Központ (TEK) közreműködésével fogták el azt a 66 éves férfit, aki egy általa készített csőbombával okozott sérülést monorierdei ismerősének.

A gyanú szerint a férfi november 7-én este tett rá egy szatyrot a monorierdei sógora kerítésére, ami mellé egy táblát is akasztott, „ELADÓ” felirattal.

A ház tulajdonosa ezt másnap, kora reggel vette le a kerítésről, ami néhány másodperccel később, a háza udvarán a kezében felrobbant.  Mint kiderült, a zebegényi férfi házilag gyártott egy úgynevezett csőbombát, amely egy konzervdobozban elhelyezett csavarokból és szögekből, valamint a detonációt előidéző elektronikai eszközből állt. A nyugdíjas férfi a robbanás következtében súlyos kéz- és lábsérüléseket szenvedett.

A nyomozók az esetet követően azonnal elkezdték az adatgyűjtést, és elemezték a rendelkezésre álló információkat. Mint kiderült a sértett az eseményt megelőző napon kapott egy olyan üzentet a telefonjára, amelyben azt kérdezte tőle egy ismerőse, hogy valóban eladó-e a háza?

Az egyenruhások rövid időn belül azonosították a zebegényi robbantót, akinek az elfogására a Terrorelhárítási Központ munkatársait kérték fel.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság O. József ellen robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés és emberölés kísérletének gyanúja miatt indított eljárást. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, valamint kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.


Kapcsolódó oldalak