Bűnügyek

Betörők a háztetőn

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A gödöllői rendőrök elfogták azt a két betörőt, akik egy háztetőre menekültek előlük.

Elfogtak egy top 50-es csalót

Nemzeti Nyomozó Iroda

A rendőrök kézre kerítették azt a körözési toplistán szereplő férfit, aki éveken át becsapta megrendelőit, majd külföldre menekült.

Lakat alatt

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

A Karcagi Rendőrkapitányság egyenruhásai április 7-én Kunhegyesen és Kunmadarason is dílerekre csaptak le.

Megverte, majd elhajtott – parkolási vita fajult erőszakká

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy kecskeméti férfit bántalmaztak, miután szóvá tette a szabálytalan parkolást. A rendőrök kamerafelvételek alapján azonosították az elkövetőt és vádemelést javasolnak.

Célkörözés

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Vietnámból az EU-ba

Nemzeti Nyomozó Iroda

Embercsempész-hálózatra csapott le az Europol. Az elkövetők Magyarországon keresztül juttattak el határsértőket az Egyesült Királyságba. A három országban lezajlott, összehangolt akcióban nyolc személyt fogtak el, egyet hazánkban. A főszervezőt még keresik.

Lakásán fogták el a karancssági sorozatbetörőt

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Többrendbeli lopás és kísérlete miatt indítványozták annak a 31 éves férfinak a letartóztatását, aki rövid időn belül több ingatlanba tört be.

Rollert lopott

Heves Megyei Rendőr-főkapitányság

A hevesi nyomozók őrizetbe vették a 47 éves helyi férfit.