Viperával és vascsővel önbíráskodtak
Egy 2000 forintos tartozás miatt bántalmaztak egy férfit Kecskeméten. A támadókat a rendőrök rövid időn belül elfogták, és a napokban befejezték a nyomozást.
Egy 2000 forintos tartozás miatt bántalmaztak egy férfit Kecskeméten. A támadókat a rendőrök rövid időn belül elfogták, és a napokban befejezték a nyomozást.
A rendőrök egy járművezetővel és utasával szemben intézkedtek Debrecenben, mivel mind két férfi tiltott szert fogyasztott.
A ráckevei rendőrök göngyölítették fel a szálakat.
A jászladányi rendőrök őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki kábítószert árult a településen. Tettét beismerte, és ekként nyilatkozott a nyomozóknak: „a bizonyítékok magukért beszélnek”.
Pár óra alatt azonosították és elfogták a rendőrök azt a férfit, aki az esztergomi kórházból lopott.
Járművekre „szakosodtak”, de üzemanyag, ital, parfümlopás és kiskorú veszélyeztetése is a számlájukra írható. Egy esetben egy gyermekkel együtt vitték el az autót Szombathelyen.
A kunszentmiklósi rendőrök vádemelést javasolnak egy kutya tulajdonosa ellen.
Bódult állapotban, egy zsarolással szerzett autóval okozott anyagi káros közlekedési balesetet egy férfi Békéscsabán, miután fizetés nélkül elhajtott egy benzinkútról. Mellette ült a barátnője, akit csalás miatt körözött a rendőrség. Több bűntetőeljárás és szabálysértési eljárás is indult ellenük.
Kisállat-kereskedésben árulták a kábítószert Kazincbarcikán. A rendőrök őrizetbe vették a dílereket, és a törvényi felhatalmazással élve bezáratták a kereskedést is. A DELTA Program keretében folytatja továbbra is a rendőrség a küzdelmet a kábítószerbűnözés ellen.
Bezárattuk azt a dorogi éttermet, ahol adták-vették a kábítószert.