Nyomravezető küldemények
Több mint 80 millió forint értékű kábítószert vontak ki a forgalomból a fővárosi nyomozók.
Több mint 80 millió forint értékű kábítószert vontak ki a forgalomból a fővárosi nyomozók.
A sárvári rendőrök fogták el azt a fiatalkorút, aki társával egy járó motorral parkoló gépkocsit tulajdonított el a napokban Szombathelyen.
A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.
Ezek miatt kell felelnie az 52 éves V. Attilának.
Otthonában fogták el az 52 éves Tapolca környéki férfit.
A helybeli rendőrök elfogtak egy balesetet okozó 42 éves férfit Pápán.
Többmilliós értékben foglaltak le lopott eszközöket Fejér vármegyében.
A nyíregyházi nyomozók a DELTA Program keretében több mint 12 millió forint feketepiaci értékű kábítószert vontak ki a forgalomból és közel 13 ezer adag drog piaci forgalomba kerülését akadályozták meg.
Dr. R.-Sz. Romulusz egy munkáját végző újságíróval szemben lépett fel erőszakosan.