Bűnügyek

„Ne légy hamis – vedd az igazit!” – még mindig…

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Nem minden jegy az, aminek látszik – ezért különösen fontos, hogy körültekintően vásároljunk, főként a karácsonyi időszak közeledtével, amikor megemelkedik a koncert- és élményjegyek ajándékba történő vásárlása.

Középiskolás fiatalokra utazott a zsaroló

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

A kisvárdai rendőrök elfogták a 25 éves L. Mátét, aki több helyi fiatalt kényszerített fenyegetéssel pénzük átadására.

Dupla és semmi

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Kétszer is el akarták lopni ugyanazt a Mustangot Újpesten. Egyszer sem sikerült, az elkövetőket elfogták.

Álmában fosztotta ki a gondozója

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben egy befogadott ismerőse fosztott ki egy 79 éves kecskeméti férfit, miközben ott lakott és a gondozásával bízta meg.

Drog a kályhában és a gyerekágyban

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a DELTA Program keretében folytatja a drog elleni küzdelmet. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat nyomozást.