Havonta egy betörés
A zalaegerszegi rendőrök egy 48 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki még a szomszédos megyében is követett el bűncselekményeket.
A zalaegerszegi rendőrök egy 48 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki még a szomszédos megyében is követett el bűncselekményeket.
Pálinkázás közben csaptak le a rendőrök a 60 és 52 éves férfire Kiskunfélegyházán.
Székesfehérváron csalták lépre áldozataikat a „jótevők”, a rendőrök elfogták őket.
Kertje végében vadászott az a 63 éves férfi, akit a bátonyterenyei rendőrök elfogtak.
A járőrök egy 48 éves férfit fogtak el, aki úgy gondolta, hogy az eltiltás ellenére, ittasan is beül a volán mögé.
Egy férfi kirabolt egy nőt Mezőberényben. A rendőrök kevesebb mint három óra alatt elfogták a gyanúsítottat, őrizetbe vették és visszaszerezték a nő pénzét.
Volt felesége új párjával végzett egy 50 éves férfi, akit a rendőrök a helyszínen elfogtak.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak egy 33 éves helybéli ellen, aki semmilyen módszertől nem riadt vissza azért, hogy értékekhez jusson.
Két egymást követő reggel raboltak ki egy XXI. kerületi dohányboltot. A fővárosi rendőrök a harmadik napon elfogták az elkövetéssel gyanúsítható fiatalokat.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói őrizetbe vették azt a 36 éves férfit, aki segítőkészséget színlelve rövid idő alatt kétszer is meglopott egy 74 éves nőt.