Bűnügyek

Nyomkövető buktatta le a tolvajt

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyors lopás, még gyorsabb lebukás: egy férfi elvitte egy kisfiú hátizsákját az iskola mellől, de nem tudta, hogy minden lépését követik. A rendőrök rövid időn belül elfogták.

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az 56 éves férfit az zavarta, hogy a szomszédjában hangosan játszanak a gyerekek Debrecenben. Fegyveresen elkövetett garázdaság miatt állították elő a rendőrök.

Illegális hulladéklerakókat értek tetten Soroksáron

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányság eljárást indított két férfival szemben a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett gyanúja miatt.

Tíz elfogatóparancs - hét év börtön

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Ez elől szökött meg évekkel ezelőtt R. György. Keresésébe több hatóság mellett idén már a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) is becsatlakozott. A fejvadászok hazai és nemzetközi kooperációjának köszönhetően sikerült elfogni. Németországban kattant a kezén a bilincs.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Euróért venezuelai bolívar

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A keszthelyi rendőrök elfogták azt a bolgár férfit, aki pénzváltás közben tévesztette meg áldozatait.

Csapdába csalták a kamu rendőröket

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőröknek adták ki magukat azok a bűnözők, akik így akarták kicsalni a sértett több millió forintját. Végül besétáltak a valódi nyomozók csapdájába, a pénzátadást követően elfogták őket.

Rossz döntés: lopásból rablás

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették a lakcím nélküli 22 éves férfit.

Bódultan vezetett egy paksi sofőr

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: kollégáink befejezték a nyomozást a drogos férfi ügyében.

Felkészült a rablásra

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Végül azonban nem járt sikerrel, kattant a bilincs az órás rabló kezén.
Az osztrák rendőrökkel történt szoros együttműködés során, európai elfogatóparancs alapján sikerült elfogni azt a 36 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható egy sárvári rablási kísérlettel.