Bűnügyek

Húsz percen belül!

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök húsz percen belül elfogták azt a férfit, aki gáz-riasztó pisztollyal riogatta egy bevásárlóközpont látogatóit.

Testvérpár bukott le Csanádpalotán: dílerpárost számolt fel a rendőrség

Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

Felszámolták azt a csanádpalotai bázisról működő kábítószer-kereskedő hálózatot, amelynek tagjai éveken át látták el a helyi fogyasztókat. A rendőrök több gyanúsítottat és fogyasztót is előállítottak, droggyanús anyagokat és eszközöket foglaltak le.

Fel akarta gyújtani segítőjét

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök vádemelést javasolnak egy 61 éves férfi ellen, aki Szabadszálláson benzinnel locsolta le befogadóját és az otthonát, majd azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja.

Korai ébresztő

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

A DELTA Program keretében egy jászsági kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe a rendőrök.

Szexuális ragadozók rendőrkézen  

Nemzeti Nyomozó Iroda

Hollandiában fogták el mindkét szökevényt. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fejvadászai találtak rájuk. 

Átadáskor fogták el a drogárus nőt

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

A fehérgyarmati rendőrök őrizetbe vették a 21 éves kisnaményi terjesztőt.

Dílert és fogyasztót fogtak el Mátraverebélyen

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

A DELTA Program jegyében a bátonyterenyei rendőrök Mátraverebély területén intézkedtek a kábítószer-bűnözés visszaszorítása érdekében.