Bűnügyek

Két baleset után is továbbhajtott

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök rövid időn belül elfogták azt a 28 éves férfit, akivel szemben járművezetés ittas állapotban, valamint segítségnyújtás elmulasztása miatt is eljárás indult.

Idős asszonyt raboltak ki

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói pár óra alatt elfogták és előállították a Jobbágyiban élő 31 és 25 éves férfiakat, akik egy 83 éves, védekezésre képtelen nőt raboltak ki.

Milliók helyett elfogás

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók a III. kerületben fogtak el két külföldi férfit, akik kilencmillió forinttal akartak átverni egy idős asszonyt.

Nem kifizetődő az online csalás

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Országszerte több embert károsított meg a két csaló, akiket februárban fogtak el a fővárosi rendőrök.

Szelektív memória

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Nem adott magyarázatot a rendőröknek az a férfi, aki a zuglói nyomozók gyanúja szerint felgyújtott egy autót és egy szemetestárolót a XIV. kerületben – a jármű totálkáros lett.

Rablás, zsarolás, sanyargatás

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Napokig sanyargatta áldozatát az a szikszói férfi, akivel szemben a rendőrség rablás és zsarolás miatt folytat eljárást.

Hamar kézre került a makói tolvaj

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Autókat fosztogatott egy férfi Makón, de néhány nap múlva lebukott.

Airbnb-s lakásba törtek be

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A VII. kerületi rendőrök elfogták azt a három férfit, akik egy rendszeresen bérbe adott kerületi lakásból loptak.