Bűnügyek

Mindent vitt

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Az encsi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek egy vilmányi tolvajt. A betörő két társát is kihallgatták, közülük az egyik fiatalkorú.

Egy sorozat vége

Heves Megyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben egy egri autófeltörés-sorozat elkövetője.

Csalás miatt vádemelési javaslat

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy csaló nővel szemben folytatott.

Vajon miért nem állt meg?

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy 39 éves sofőr ki akarta vonni magát a közúti rendőri ellenőrzés alól, de a győri egyenruhások végül pár utcával arrébb megállították. Kiderült, hogy nincs jogosítványa és még kábítószert is fogyasztott.

Őrizetben a hajnali betörők

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A gödöllői nyomozók négy személyt vettek őrizetbe, akik egy aszódi garázst törtek fel.

Elütött egy kerékpárost, majd elhajtott

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a szemle közben kiszúrták a baleset helyszínére visszatérő járművet. A sofőrt gyanúsítottként hallgatták ki.

Lecsaptak a szegedi kábítószer-kereskedő párosra

Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök több embert fogtak el kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt. Egy 39 éves férfit és 23 éves élettársát kereskedelem gyanúja miatt őrizetbe vették.