Bűnügyek

Más bankkártyájával vásárolgatott

Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a nőt, aki egy komlói lakásból emelt el egy bankkártyát, majd használta is.

A rombolás nem játék

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

Az oroszlányi zsaruk elfogták a kerékpáros ügyességi pálya megrongálásával gyanúsítható elkövetőt.

Körözött emberrablót fogtak el a fejvadászok

Nemzeti Nyomozó Iroda

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) célkörözési egysége Vecsésen fogott el egy TOP50-es szökevényt. Emberrablás és csalás miatt kiszabott többéves börtönbüntetése elől bujkált.

Rács mögött

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Jogosítvány nélkül, a vezetéstől eltiltva közlekedett Siófokon az a körözött férfi, aki más adataival próbálta igazolni magát.

Kamera buktatta le a kameratolvajokat

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság eljárást folytat nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt két személy ellen.

Bizonyítási kísérlet Gerjenben

Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Kisrepülőgépet vitt el a kalocsai repülőtérről, majd Gerjen határában kényszerleszállást hajtott végre egy 24 éves férfi.

Eltiltva vezetett, droggal bukott le

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

A rétsági járőrök egy járművezetéstől eltiltott, 32 éves nógrádi férfit ellenőriztek Diósjenőn. Az intézkedés során kábítószergyanús anyagot találtak nála, majd az otthonában is. A drogtesztje háromféle szerre mutatott pozitív eredményt.