Bűnügyek

Mindketten őrizetben

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy napon belül bilincselték a monori rendőrök azt az 58 éves nőt és 18 éves férfi társát, akik a gyanú szerint Pilisen egy kerekesszékkel közlekedő időst raboltak ki. Kezdeményezték a letartóztatásukat.

Miket rejt egy fesztiválozó táskája?

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a 32 éves férfi a Nógrád vármegyében megrendezett fesztiválra nemcsak bulizás, hanem kábítószer-terjesztés céljából is érkezett.

Fényes nappal rabolta ki idős áldozatát

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szolnoki nyomozók elfogták azt az agresszív gyanúsítottat, akinek letartóztatásáról a mai napon döntött a bíróság.

GPS-antennákat loptak

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetéséhez használt gépkocsit, a szeghalmi kollégák pedig elfogták az egyik elkövetőt.

Életveszélyes manőver

Készenléti Rendőrség

Menet közben ugrott ki a sofőr abból a kocsiból, amiben 12 illegális migráns utazott. A készenléti rendőrök a cseh járőrökkel közösen pár méteren belül elfogták a menekülő embercsempészt. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított vele szemben, míg a szír utasokat a rendőrök visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.