Bűnügyek

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Állatkínzás miatt hallgatták ki

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Az Encsi Rendőrkapitányság egy 16 éves fiúval szemben folytat nyomozást.

Autót vitt el, majd kerékpárokat lopott

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunhalasi nyomozók egy 37 éves férfit vettek őrizetbe, aki másfél hónap alatt hat bűncselekményt is elkövetett a településen.

Egy napon belül elfogták az autótolvajokat

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy benzinkútról loptak el egy őrizetlenül hagyott Mercedest Kőbányán. A rendőrök másnap Szolnokon észlelték az autót, és elfogták a két feltételezett elkövetőt.

Újra akcióban volt a betörőbanda

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Június vége óta több dohányboltot is célba vett az a négyfős társaság, amelynek tagjait július végén fogták el a nagykátai rendőrök.

Tetőre menekült a rendőrök elől

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy 20 éves helyi tolvajt vettek őrizetbe a nyomozók, aki családi házakba, cukrászműhelybe surrant be Baktalórántházán.

Fagyasztóban elrejtett kábítószer

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A fogyasztók beazonosítása után a szálak egyértelműen egy helyi párhoz vezettek.

Nyeremény helyett veszteség

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy mezőkövesdi férfi közel egymillió forintot veszített egy csalás során.

Felrobbant egy családi ház Öskün

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A várpalotai rendőrök őrizetbe vették a 43 éves ösküi férfit, és büntetőeljárást indítottak ellene.