Bűnügyek

Társadalmi összefogás a gyermekekért

ORFK Kommunikációs Szolgálat

A gyermekek sérelmére elkövetett nemi erkölcs elleni bűncselekmények – kiemelt figyelemmel az online térben történő esetekre – szakszerű és hatékony nyomozása, valamint ezek megelőzése volt a témája egy fővárosi kerekasztal-beszélgetésnek.

Több, mint diákcsíny!

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy felvétel került a soltvadkerti rendőrök birtokába, amin az látszódott, hogy egy fiatal fiút bántalmaztak és megaláztak a társai.

Lezárult a nyomozás

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy 19 éves lány halt meg tavaly áprilisban, miután az autó, amiben utazott, busznak csapódott Csepelen. Az autó vezetője akkor is eltiltás hatálya alatt állt.

Horogra akadtak

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak tárólókat törtek fel Debrecenben. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

Késsel fenyegette volt párját

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint egy jászladányi férfi az éjszaka közepén, késsel a kezében, megjelent volt párja házánál és pénzt követelt tőle. Nyomatékot adva követelésének, megöléssel fenyegette a sértettet.

Őrizetben a miskolci vascsöves támadó

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vascsővel támadt áldozataira Miskolcon az a férfi, akit a rendőrök azonosítottak, majd elfogtak.

Fényes nappal próbált lopni

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 26 éves férfit, aki a vasútállomás kerékpártárolójából egy biciklit lopott el.