Bűnügyek

Elvitte a pénzt, őrizetben van

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

Unokázós csalások felderítésén dolgozó Békés megyei rendőrök fogtak el egy nőt, aki a gyanú szerint szatyorszámra vitte el az aranyat és a pénzt becsapott emberektől. A nyomozás nem áll meg, bűntársait is azonosítják és keresik.

Nagy bukó

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Sisak nélkül ültek a robogón, de több mint 200 gramm kábítószer is lapult a csomagtartóban.

A busz nem csak utasokat szállított

Nemzeti Nyomozó Iroda

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összehangolt akciójának eredményeként lőfegyvereket és dohányterméket foglaltak le egy menetrend szerinti nemzetközi buszon.

Alvó utasra csaptak le

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunfélegyházi nyomozók a térfigyelő kamerák felvétele nyomán hamar azonosították és elfogták azt a párost, amely egy alvó utast fosztott ki egy vonaton.

Hozzá vezettek a szálak

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy díler elfogásához nem elegendő pusztán a gyanú. A kereskedést bizonyítékokkal kell alátámasztani, az ügyet fel kell építeni. Így tettek a szolnoki nyomozók, és elfogtak egy helyi drogárust.

Prostitúcióra próbálta rávenni

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Tizennyolcadik életévét be nem töltött fiatalt próbált szexuális cselekményre bírni egy örkényi nő.