Bűnügyek

Két nap, három betörés, egy lebukás

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Büfét és gyorséttermet is kifosztottak, majd egy lakatlan házból vittek el mindent, amit csak mozdítani tudtak. A lajosmizsei járőrök azonban felismerték a jól ismert tolvajpárost, és még aznap a nyomukra bukkantak.

Közúti ellenőrzés vezetett a díler elfogásához

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki a gyanú szerint kábítószert értékesített a térségben.

Minek jogsi, benzinnel megy…

Heves Megyei Rendőr-főkapitányság

A hevesi nyomozók őrizetbe vették azt a 21 éves sofőrt, aki eltiltása ellenére rendszeresen autóval közlekedett.

Több mint tíz év várt rá, Budapesten fogták el

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A Budaörsi Rendőrkapitányság Pilisvörösvári Rendőrőrs körzeti megbízottjának közel egy hónapos, célirányos adatgyűjtését követően találták meg a bujkáló, többszörösen körözött férfit.

Felelőtlenség

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

110 köbméter víz elfolyásához vezetett a tűzcsap megnyitása Mosdóson.

Dílereket kapcsoltak le Karcagon és Tiszabőn

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Két nyomozásban három kábítószer-kereskedő csuklóján kattant a bilincs. Nincs vége, egy díler sem aludhat nyugodtan!

A szoba árán buktak meg

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Monori rendőrök nagy mennyiségű kábítószert találtak egy gyömrői hotelben június 22-én.

Selyemúton szállított ketamin

Nemzeti Nyomozó Iroda

Budapesten adták fel hongkongi célállomással azt a két csomagot, amiben összesen 26 kg kábítószer volt. A KR NNI hongkongi rendőrökkel való szoros együttműködésének köszönhetően mind a holland feladó, mind a nepáli címzett rács mögé került.

Hosszú a bűnlajstroma

Heves Megyei Rendőr-főkapitányság

Mindent vitt volna a hevesi fiatal, a bíróság letartóztatta.