Bűnügyek

Bántalmazta édesanyját

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból. Az idős nő az ablakon keresztül próbált segítséget kérni.

Néhány órán belül visszaadták a rollert

Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

Október 12-én egy idős férfi tett bejelentést a Bicskei Rendőrkapitányságon, miután eltűnt az egészségügyi központ előtt hagyott elektromos rollere.

Őrizetben egy egri tolvaj

Heves Megyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint több helyre is betört egy 25 éves férfi.

Megkárosította a környéket, a nagykátai rendőrök elfogták

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Több hónapon keresztül követett el vagyon elleni bűncselekményeket a 42 éves férfi Tápióbicskén és környékén. A gyanú szerint dohányboltokat tört fel, gépkocsikat lopott, parkoló autókat fosztott ki, valamint besurranásos lopásokat is elkövetett.

Kábítószer-dílerekre csaptak le a somogyi felderítők

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Felderítő Osztályának információi alapján a Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat eljárást egy kábítószer-kereskedő hálózattal szemben.

Eltűnésből szexuális bűncselekmény

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád megyei nyomozók a Nemzeti Védelmi Szolgálattal együttműködve, több szervezeti egység összehangolt intézkedése során budapesti otthonában fogták el azt az 54 éves férfit, aki a gyanú szerint szexuális kapcsolatot létesített egy gyermekkorú fiúval.

Nem tudott elmenekülni

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök egy 38 éves helyi férfival szemben intézkedtek, aki vezetői engedély nélkül autózott, nála többfajta kábítószert találtak, a gyorsteszt drogok fogyasztását mutatta – számoltunk be róla július 21-ei közleményünkben.