Bűnügyek

Kutyaugatás hiúsította meg a lopást

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök két helyi lakost vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint több vagyon elleni bűncselekményt követtek el a város külterületén.

Rollerekre és kerékpárokra utazott

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK rendőrei elfogták azt a férfit, aki több újbudai lopással is összefüggésbe hozható.

Késelés miatt őrizetben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Szemmel tartva

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A „nyuszimotor” eltulajdonítója nem sejtette, hogy egy rendőr szabadidejében is figyel.

Orvvadászok rendőrkézen

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

A Barcsi Rendőrkapitányság nyomozói a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével június 18-án elfogtak három férfit, akik a megalapozott gyanú szerint illegális vadászattal kapcsolatos bűncselekményeket követtek el a Háromfai Vadásztársaság területén.

Összehangolt akció Hajdúhadházon

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Célkeresztben a körözött személyek elfogása, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények és a közlekedési szabálysértések kiszűrése volt.

„Embert észlelt” a kamera az üres lakásban

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunfélegyházi tulajdonos élőben nézte végig a lopást, azonban a kamerán keresztül ráordított a betörőre, aki elszaladt. Végül a feltételezett elkövetőt és társát budapesti otthonukban fogtuk el.

Kelenföld fókuszban

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrség továbbra is megemelt létszámmal biztosítja a közterület rendjét.