Bűnügyek

A próbavágás veszélye

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A szikszói rendőrök már akkor elfogták a tolvajt, amikor a sértett nem is tudta, hogy ellopták a fűnyíróját. Az elkövető a saját kertjében ki is próbálta a gépet.

Légpuskával fenyegetett

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Az 56 éves férfit az zavarta, hogy a szomszédjában hangosan játszanak a gyerekek. A debreceni rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást.

Közúti ellenőrzésen tolvajt fogtak

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A balatonfüredi nyomozók őrizetbe vettek egy 41 éves Tolna vármegyei férfit.

Egy nap alatt elfogva

Heves Megyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben egy 19 éves férfi, aki egy egri étteremből lopott.

Két órán belül kattant a bilincs

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki egy helyi étterembe tört be.

Addig jár a korsó…

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vettek egy kunmadarasi férfit, aki ugyanabba a házba többször visszament lopni. A kár több millió forint.

Betörte az ablakot és lopott

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Az ajkai rendőrök rövid időn belül azonosítottak, és elfogtak egy 39 éves férfit.

Fiatal rablók ügyét zárták le

Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást azzal az öt fiatallal szemben, akik a Parkerdőben megvertek egy férfit és elvették értékeit.