Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást
A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.
A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést, kiemelt figyelmet fordítva a szexuális erőszak vagy kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekmények miatt körözött bűnözőkre.
Kábítószer-kereskedőt fogtak el a XIII. kerületben.
Zsákmánya megtartása érdekében nőket bántalmazott egy 17 éves fiú, de párjaik felbukkanásakor eliszkolt.
A balatonalmádi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves férfit.
A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.
Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni. A rendőrök őrizetbe vették a 30 éves férfit, a bíróság pedig elrendelte letartóztatását.
A kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkatársakat jutalmazták.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság egyenruhásai és nyomozói május 7-én közösen fogtak el a városban egy többszörösen keresett férfit.
Egy jordán férfi egy pénzintézet kiemelt ügyfelének hitelkártyaadatait felhasználva követett el csalást. A KR NNI a múlt héten fogta el, a bíróság elrendelte letartóztatását.