Felhívások

Keressük a verekedőt

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A X. kerületi rendőrök kérnek segítséget a felvételen látható férfi azonosításához.

Segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyíregyházi rendőrök várják az ismeretlen járművezetőnek, valamint azoknak a jelentkezését, akik a baleset körülményeiről információval rendelkeznek.

Többször lopott, több helyről

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség a lakosság segítségét kéri az elkövető azonosításában.

Eltűnés miatt keressük Danó Ákost

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mosonmagyaróvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

Lopás elkövetőit keressük

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári nyomozók a lakosság segítségét kérik.

A lakosság segítségét kérjük!

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nógrád megyében több vasúti pályaszakaszon is csavarokat szerelt ki és lopott el az az ismeretlen elkövető, aki ezzel a vasúti szerelvényen közlekedők életét és testi épségét is veszélyeztette.

Ki ismeri a nőt?

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idős nyugdíjas spórolt pénze tűnt el, míg vízért ment hívatlan látogatója számára.