Helyi hírek

Orvhalászok hálójában

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A járőrök három szalonnai férfit állítottak elő, akik a Rakacai-tóban fogtak hálóval több kilogramm halat jogosulatlanul.

Eltette a táskát, a rendőrök elkapták

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 56 éves hódmezővásárhelyi lakost, aki elvitt egy oldaltáskát Mindszenten. Lopás miatt kell felelnie.

Jelzett az alkoholteszter

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Büntetőeljárás indult egy 49 éves gelsei férfi ügyében.

Ki is pontozódott

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Körözték is azt a helyi férfit, akit a szekszárdi rendőrök ellenőriztek a városban. A intézkedés során kiderült, hogy a férfi elérte a 18 büntetőpontot, mely miatt jogosítványát is elvették az egyenruhások.

Baleseti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Lopás miatt körözték

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók Cereden fogtak el egy 22 éves férfit, aki ellen elfogatóparancs volt érvényben.

Pálinkát lopott

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni üzletben alkalmazottak érték tetten a 22 éves férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.

Áruházból lopott

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 26 éves bicskei férfit a rendőrök a helyszínen elfogták.

Az elmúlt 24 órában történt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.