Jókor jött segítség
Sopronban, a Szentlélek utcában esett össze egy férfi, a helyi rendőrök azonnal segítségére siettek.
Sopronban, a Szentlélek utcában esett össze egy férfi, a helyi rendőrök azonnal segítségére siettek.
Egy miskolci rablássorozat elkövetőinek felderítéséért és elfogásáért kapott rendőrfőkapitányi jutalmat Szabó Attila Levente c. r. alezredes és Farkas József r. főtörzsőrmester.
Fennállásának 30 éves jubileumát ünnepeli idén az Országos Polgárőr Szövetség. Ebből az alkalomból szombaton az Országos Polgárőr Napon gyűltek össze a tagok.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 172 kollégája adott vért, amellyel szükség esetén több mint 500 ember élete is megmenthető.
Egy német nyugdíjas házaspár volt a tulajdonosa azoknak a nagyértékű kerékpároknak, melyeknek megtalálásáról júniusban a police.hu is beszámolt. Az Olaszországban ellopott bicikliket a nagylaki rendőrök találták meg és a makói rendőrök adták vissza.
A hőgyészi kisfiút a 112-es segélyhívó munkatársai Szombathelyen látták vendégül.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság és a Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetője személyesen köszönték meg kollégáiknak és az érintetteknek példamutató helytállásukat.
Öngyilkosságot kísérelt meg egy pilisszentiváni férfi – érkezett a bejelentés a segélyhívó telefonszámra. A solymári körzeti megbízott érkezett elsőként a helyszínre és életben tartotta a sérültet.
A Tolna Megyei Területi Kisebbségi Kapcsolattartó Munkacsoport és a Tolna Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat képviselői találkoztak a megye két városában.
Eltűnt bőrönd nyomába eredtek a ceglédi rendőrök. Úgy volt, hogy ellopták, kiderült, véletlenül rámolták a többivel egy kupacba.