A nyomozó az általános iskola második osztályába járt, amikor édesanyja beíratta egy zeneiskolai szakkörre.

– Édesanyám kérdezte, szeretnék e valamilyen hangszeren megtanulni játszani – kezdi. – Mikor igent mondtam, beíratott az akkor induló zongoraszakkörre. Annyira lelkes voltam, hogy délutánonként bejártam az iskolába csak azért, hogy gyakorolhassak. A kitartás pedig meghozta a jutalmát: egy karácsonyon megkaptam az első szintetizátoromat.

Innen már nem volt megállás. Tanárok jöttek-mentek, mindegyik más stílust képviselt. Volt, aki az alapokra esküdött, más a teljes darabokat erőltette, megint más a komolyabb művek felé terelte. Ez a sokféleség végül technikailag is megerősítette. A középiskola éveire már beérett a munka gyümölcse, jöttek az első fellépések, majd egyre több felkérés.

Közben azonban egy másik álom is körvonalazódott: a rendőri hivatás. 2014-ben határrendészként kezdet, Csongrád-Csanád megyében, közben pedig elvégezte Kecskeméten a gépészmérnöki szakot. 2016-ban került a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra, ahol fokozatosan haladt előre a ranglétrán. Járőr, vizsgáló, végül nyomozó lett.

– A bűnügy mindig vonzott. Szeretem, hogy menni, csinálni kell, nem csak bent ülni az irodában – magyarázza.

A zene azonban sosem tűnt el az életéből. Sőt, öt évvel ezelőtt Szabó Zoltán bv. törzszászlós megkereste: lenne-e kedve csatlakozni az együttesükhöz. Nem sokat gondolkodott. Így lett tagja egy élő zenére építő formációnak, amelyben két trombitás, egy harmonikás, valamint ő – billentyűs, szaxofonos és énekes – gondoskodik a hangulatról.

Esküvők, falunapok, céges rendezvények, ballagások – szinte nincs olyan esemény, ahol ne fordultak volna meg. Repertoárjuk a retrótól a hagyományos lakodalmas zenéig terjed, csárdással és populárisabb dallamokkal fűszerezve. Egy dologban azonban hajthatatlanok:

– Nem játszunk gépzenét, számunkra az élő hangzás az igazi – mondja.

 A zene számára több mint hobbi, menedék.

– Ha rossz napom volt, vagy épp örülök valaminek, leülök a szintetizátorhoz. Ahogy megszólalnak a hangok, minden megnyugszik bennem – meséli. – A gyerekeimet is próbálom a zene szeretetére tanítani, hogy tiszteljék és vigyázzanak a hangszerekre. Nagyobbik fiam most első osztályos, és elkezdett tanulni furulyázni. Gyakran együtt muzsikálunk, én is előveszem ilyenkor a szaxofonomat. A kisebbik pedig már a billentyűk felé kacsingat. Ezek a családi zenélések számomra felejthetetlenek, minden fellépésnél többet érnek.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN