A fotózás szigorú szabályok szerint történik. A gyanúsítottat világosszürke, homogén háttér előtt, árnyékmentesen kell lefényképezni, előtte az azonosító táblán jelezni a nyilvántartási sorszámot, a rögzítés évét és a személy magasságát, illetve ha tetoválás is látható a bőrén, azt is meg kell örökíteni.

A fénykép és a személyazonosító adatok mellett tízujjas ujj- és tenyérlenyomat egészíti ki a nyilvántartásba vételt. Bár a technika fejlődésének köszönhetően már egyéb biometriai adatokat is használnak az adatbázisok, a bűnügyi nyilvántartásokból nem hiányozhatnak az ujjlenyomatok. Az ujjak bőrlécrajzolatait használó személyazonosítási és nyilvántartási vizsgálati módszer azon a felismerésen alapul, hogy az ujjbegyek mintázata minden embernél más, és már a születés előtt kialakul, nem változik, egészen életünk végéig megmarad. Ráadásul az ujjlenyomatok könnyen rögzíthetők, képletek segítségével megfelelően osztályozhatók. Ezen az sem változtat sokat, hogy az ujjnyomat barázdái az életkorral vagy a kétkezi munkától kopnak, két azonosítás közt mechanikusan vagy vegyszerek miatt sérülhetnek.

Az ujjlécrajzolatokat és az azok közti különbséget már nagyon régóta ismeri az emberiség, hiszen már az ókorban ujjnyomattal ellátott pecséttel hitelesítettek hivatalos okmányokat, szerződéseket. A daktiloszkópia tudományának alapítójaként azonban hagyományosan Francis Galton angol antropológust tartják, aki kimondta, hogy az ujjnyomok egyedisége azon alapul, hogy a természet nem ismétli önmagát. Ráadásul Galton számításai szerint a különböző lehetséges mintázatok óriási száma (64 milliárd) miatt gyakorlatilag kizárt, hogy két személynek azonos legyen az ujjlenyomata.

Az ujjnyomatok vizsgálatánál ezt az egyediséget, állandóságot, megváltozhatatlanságot aknázta ki a daktiloszkópia, mely hivatalosan a 19. század végén vált a rendőrség személyazonosítási és nyilvántartási rendszerévé. Ekkor dolgozták ki a rendszerezés és az összehasonlítás tudományos alapjait, és ekkor jelent meg a rendőrségi gyakorlatban is. Magyarországon1904-ben hozták létre az ujjlenyomatokra épülő bűnügyi nyilvántartást, Pekáry Ferenc budapesti főkapitány idejében.

A 20. század végén megjelentek a biometrikus AFIS-rendszerek (Automated Fingerprint Identification System), amelyek számítógépes algoritmusokkal hasonlítják össze a mintákat, a digitalizáció pedig lehetővé teszi a gyors, országos és nemzetközi összevetést.

A technikai fejlődésnek köszönhetően a modern rendőrségek és határőrizeti szervek világszerte elektronikus ujjlenyomatszkennereket használnak. Ezek közvetlenül digitális képet készítenek az ujjbegyről, így nincs tinta, papír, maszatolódás. Előnye az azonnali, nagy felbontású digitális kép, az automatikus hibajavítás (pl. elcsúszott ujj), gyors továbbítás az AFIS-rendszerbe, és kevesebb az emberi hiba is.

Azonban függetlenül a nyomrögzítési módszerektől, az ujjlenyomat napjainkban is a bűnügyi nyilvántartások alapja.

KÉP ÉS SZÖVEG: SZABÓ GABRIELLA