Ismét sikeres a „107 hét” nyári tábor
A július 7-én induló első turnusba huszonöt 8 és 12 év közötti gyerek került be, akik részére ismét színes, érdekes és hasznos programokat biztosítottak a rendőrök.
A július 7-én induló első turnusba huszonöt 8 és 12 év közötti gyerek került be, akik részére ismét színes, érdekes és hasznos programokat biztosítottak a rendőrök.
Játékos bűn- és baleset-megelőzési programokkal látogattak el a rendőrök az egyik hajdúhadházi óvodába.
Idén is közös munkával segítik a rendőrök és a főiskolai hallgatók a pihenni vágyók biztonságát.
A boldogköváraljai görög katolikus templomban tartott bűnmegelőzési előadást az Encsi Rendőrkapitányság vezetője.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűn- és baleset-megelőzési tábort rendezett 2014. június 23. és 27. között, az idén immáron második alkalommal.
Lakossági hírlevélben hívja fel a figyelmet a Szerencsi Rendőrkapitányság a nyaralás előtti bűnmegelőzési teendőkre.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának, a nyári időszakra vonatkozó hasznos bűnmegelőzési tanácsai röviden.
A Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ 2014. július 7-én kezdi meg működését.
Idén is folytatódik a „szolgálat”.
A Pest megyei rendőrök kampányindító rendezvény keretében hívták fel a pihenni, kikapcsolódni vágyók figyelmét a szabadidő biztonságos eltöltésének, a fürdőzési szabályok betartásának, a vagyontárgyak biztonságba helyezésének fontosságára.