Tiszta fejjel a szünidőben is!
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya a nyári szünidővel kapcsolatos bűnmegelőzési tájékoztatót adott ki.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya a nyári szünidővel kapcsolatos bűnmegelőzési tájékoztatót adott ki.
Idén július első napján immár kilencedik alkalommal nyílt meg a Harkányi Strandfürdőben a Tourist Police pavilon.
Bűnmegelőzési rendezvényt tartottak a Nyíracsádi Művelődési Házban 2014. június 30-án.
Két év alatt ezreken segítettek a rendőrség támogatásával Komárom-Esztergom megyében.
Tanácsok, ötletek, hogy a strandolás ne okozzon bosszúságot.
Középiskolás diákok segítik a rendőrök munkáját a nyári turisztikai szezonban.
Nyaralás és rendőrszakma.
34 diákrendőr szolgál a nyáron Tatán, az első Student Police-ok a Víz, Zene, Virág Fesztiválon szolgálatba álltak.
A két legfőbb értékre hívták fel a figyelmet a rendőrök a Kábítószer-ellenes Világnap alkalmából szervezett rendezvényeken Békés megyében.
Tudományos konferencián osztják meg ismereteiket a környező országok szakemberei.