Lopás miatt előzetesben
Több mint 2 millió forintot lopott el egy törökbálinti házból az a 38 éves monori férfi, akinek előzetes letartóztatásáról döntött a bíróság.
Több mint 2 millió forintot lopott el egy törökbálinti házból az a 38 éves monori férfi, akinek előzetes letartóztatásáról döntött a bíróság.
A dunakeszi rendőrök vádemelést javasolnak egy 26 éves fóti férfi ellen.
Az Érdi Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy monori férfi ellen.
A dunakeszi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy 43 éves gödi férfival szemben.
A budaörsi rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták azt a két budapesti lakost, akik egy zsámbéki templom adománygyűjtő perselyéből készpénzt vittek el.
A Budaörsi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy tatabányai férfi ellen.
A dabasi rendőrök azonosították a betörőt és az orgazdát is.
A váci rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a 39 éves nővel szemben.
A ceglédi rendőrök öt főt kábítószer–kereskedelem bűntett, két főt új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett, három főt kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként.
Tíz gyanúsított közül hetet őrizetbe vettek a ceglédi rendőrök, velük szemben kábítószer-kereskedelem, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés a gyanú.