Drogprevenció szülőknek és diákoknak
A Győr-Moson-Soproni Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakembere egy napon két korosztálynak tartott előadást.
A Győr-Moson-Soproni Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakembere egy napon két korosztálynak tartott előadást.
A nyíregyházi nyomozók a DELTA Program keretében szervezték meg a rajtaütést.
A rendőrök őrizetbe vették a sárkeresztúri sofőrt, aki a fogdán végezte.
Dunakeszin történt gépkocsifeltörésből származó értékek mellett kábítószergyanús anyagokat is találtak a nyomozók egy Dunaföldváron élő férfi lakásán.
Újabb kábítószer-terjesztőn ütöttek rajta a baranyai rendőrök.
Hódmezővásárhelyen, a forgalomból szűrték ki a körzeti megbízottak, azt a fiatal férfit, akitől közel 8 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.
Külföldről rendelt alapanyagokból lakásának konyhájában kotyvasztotta a kábítószert egy soproni férfi. Volt olyan összetevő, amelyikből mindössze 20 mikrogrammnyi már halálos dózisú.
A fővárosi rendőrök kristályt és MDMA-t találtak a kábítószer-kereskedő otthonában.
Kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás 2024 októberében. Az elmúlt hetekben újabb terjesztőket és használókat fogtak el a vasi rendőrök.
Lebukott az a Kocsolán élő fiatalember, aki drogönellátásra igyekezett berendezkedni.