Közös éjszakai szolgálat
A helyi rendőrök, polgárőrök és közterület-felügyelők közösen ellenőrizték Hajdúnánáson és Polgáron a szórakozóhelyeket és azok környékét.
A helyi rendőrök, polgárőrök és közterület-felügyelők közösen ellenőrizték Hajdúnánáson és Polgáron a szórakozóhelyeket és azok környékét.
Egy édesanya négy hetes gyermekét mentették ki a rendőrök a bezáródott autóból.
A rendőrség a vasúti biztonság érdekében a RAILPOL egységes nemzetközi rendőri művelet keretében fokozott ellenőrzést hajtott végre 2016. szeptember 7-én 7 óra és szeptember 8-án 7 óra között.
Gárdonyban rendezték meg a vízirendőrök országos versenyét.
Egy személy megsérült.
A rendőrség visszautasítja a „Budafoki rémálom-lakossági felhívás” című olvasói levél alapján a Bors 2016. szeptember 5-én megjelent „Rettegnek a budafokiak” című írásában sugalltakat, amely a rendőrségi álláspont megjelentetése nélkül íródott.
Pozitív értéket mutattak a szondák a mosonmagyaróvári rendőrök ellenőrzésekor.
Egy bűncselekményt és négy szabálysértést valósított meg egy ózdi lakos, aki egyedi azonosító jellel visszaélve, ittas állapotban, engedély nélkül, a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt, lejárt műszaki engedéllyel, autóval közlekedett.
Egy 60 éves kompolti asszonynak kellett segítséget nyújtani.
Az égő épület legfelső emeletéről az átláthatatlan füstön keresztül mentett ki három lakót a tatai járőr.