Legfrissebb híreink

Lezárt akta: Felelnie kell tetteiért az erőszakos lakiteleki férfinek

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, garázdaság vétség és 2 rendbeli könnyű testi sértés miatt folytattak eljárást egy 28 éves lakiteleki férfivel szemben a Tiszakécskei Rendőrőrs nyomozói.

Embercsempész és illegális migránsok Bács-Kiskun megyében

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő rendőrök őrizetbe vettek egy kanadai férfit, aki 4 illegális migráns szállított, valamint feltartóztattak 32 határsértőt.

Rendőrkézen egy Bács-Kiskun megyei kábítószer-kereskedő banda

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bajai rendőrök a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének bevonásával hajtottak végre drograzziát három településen. Az összehangolt akció során nyolc férfit állítottak elő, közülük hetet őrizetbe is vettek.

Sértettből gyanúsított

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint félrevezette a hatóságot a lakiteleki „károsult”.