Legfrissebb híreink

Egy időskorú értékeire utaztak

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti páros egyik tagját otthonában fogták el, míg társát a börtönben találták meg.

Törvénytelen keresetkiegészítés

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kunszentmiklósi nyomozók őrizetbe vettek egy férfit, aki rendszeresen vett át fuvarozó cégek sofőrjeitől a rájuk bízott szállítmányból.

A végső mérleg: 64 millió forint és 20 hiszékeny ember

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök a napokban fejezték be a vizsgálódást az ellen a nagykőrösi férfi ellen, aki gyanútlan ismerőseitől, barátaitól, volt kollégáitól csalt ki milliós összegeket.

Embercsempészek Kecskeméten

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két szerb csempész 8 illegális migránst szállított a gépjárművükben.

24 fős csoport Újmohácsnál

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A külföldiek jogellenesen jutottak be az országba.