Legfrissebb híreink

Volt iskolatársát rabolta ki

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bár napokkal korábban történt a bűncselekmény, a kiskunhalasi rendőrök a bejelentést követő napon elfogták a rablással gyanúsítható férfit.

Két kerékpár volt a zsákmány

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskemét Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték a tolvaj letartóztatását.

Sorozatban loptak – őrizetbe kerültek

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai elfogtak három férfit, akik vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével gyanúsíthatóak.

Lezárták: munkáltatói igazolással csaltak

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vádemelést javasol a két férfiból és három nőből álló bűnbanda tagjai ellen.

Fél nap alatt elfogták a tolvajt

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomozói tegnap délután őrizetbe vettek egy helyi fiatalt, aki több vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható.